"A soczialisták
Szép nyári vasárnap délután templomból jöttek az emberek. Fehér János is az Isten házából ballagott haza fele. Jóságos arca, fehér haja, lassú léptei mind tiszteletet ger¬jesztettek a falu lakóiban ez érdemes öreg ember iránt.
Amint a Fazekasék háza előtt viszi az útja, egy sereg emberrel találkozik. Öregebb, fiatalabb egy csomóba verődve ácsorgott ottan, üres semmittevéssel töltvén az időt.
– Hát ti már azt is elfelejtitek – szól hozzájuk János bácsi – hogy ma vasárnap van és a jó Istennek kellene szolgálnotok ?
– Hát csak menjen János bácsi a templomba! Minket ugyan rá nem beszél, hogy vele tartsunk; mert mi valamennyien szocialisták vagyunk – vágja ki nagyhetykén a szót Tapló Gyuri.
– Hiszen azt sem tudjátok – mondja János bácsi ¬mit akarnak azok a szocialisták, mert ha tudnátok, megtagadnátok még a porcikáját is ennek a veszedelmes mesterkedésnek.
– Hát hallgasson kend ide, János bátya – szól Tapló Gyuri – majd elmondom én, hogy mit akarunk. Azt akarjuk, hogy ezután ne legyen a magunkféle szegény ember a mások lábakapcája. Elosztjuk az urak földjét; mert az nem igazság, hogy egyiknek több van, mint a másiknak. Legyen– mindnyájunknak egyformán. Nem dolgozunk ezután reggeltől napestig, sovány fizetésért, hanem az éjszakai pihenésen kívül nappali pihenőt is kérünk, meg fölemelt bért, nagyobb napszámot is követelünk. Majd meg¬mutatjuk, hogy mit tudunk! Ha nem engednek könnyű szerrel, majd engednek, ha látják, hogy feléje sem nézünk a dolognak. Mi fáradunk, mi izzadunk, mégis más szedi helyettünk az epret. Ez nem igazság!
Gazd. olvasókönyv. 21
– Csakhogy nem egészen így áll. ám a dolog, fiam ¬próbálja a szót elkapni János bácsi. – Mást tanít a mi szent hitünk, másképen vigasztal bennünket sanyarú állapotunkban az Úr Jézus.
– Hallgasson kend az ilyen beszéddel – vagdalkozik Tapló Gyuri. – Manapság már nem sokat adunk arra, amit a hitről mesélnek.
– Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
Igy sóhajtott föl az öreg. Aztán folytatta:
– Hanem hát ne essetek rám olyan keményen, mint a darazsak. Hadd mondok el egyet–mást én is, aki veletek együtt szegény ember vagyok ~ hogy mi hát az az isten-verte szocializmus, meg hogy hová lyukad ki a vége? . . .Annyit előre is mondhatok, hogy én nem a magam eszétől beszélek, hanem az ő tulajdon könyveikből és írásaikból ismertem meg ezeket a gonoszokat. Megszereztem gyalázatos irományaikat, mert láttam a veszedelmet, amely falunkat fenyegeti azóta, hogy a multkor itt csavarogtak. Azt akarom hát, hogy veszedelemtől megőrizzelek titeket, ha még nem lesz késő. Ők magukat szocialistáknak nevezik, vagyis olyan emberek gyanánt akarják magukat föltolni, akik a nép barátai és emiatt meg akarják változtatni az emberek sorsát. Ez mind szép, bár úgy lehetne, hogy hasznára is válnék mindez a szegény embernek. De csak-hamar beláthatunk a kártyájukba, ha megnézzük, hogy ők kik és mifélék; no meg hogy mi módon akarnak rajtunk segíteni ezek a hamis próféták?
Hát egyik részük nagy Németországból vetődött ide a magyarság közé. Ezek közt a hamislelkü emberek közt akadt nem egy kapa-kaszakerülő, aki eljött ide hozzánk, fölzúdította a törvényes rend és állapot ellen azokat, akik elégedetlenkedtek a sorsukkal. Fizettetett magának a sok napszámostól hetenkint 20 fillért. Látta, hogy sok kicsiny sokra megy és nemcsak eléldegél, hanem még urasan is él ebből a keresetből, mert némely faluban összeszedett pár száz koronát is egy év alatt. Ígért a népnek mindent, amit csak szemük–szájuk kívánt. Hogy így lesz a föld az övéké, meg amúgy! Hogy így kergetik el az urakat, meg amúgy!
A szegények hittek neki, mert jól győzte szóval és lépre mentek.
– De nekünk semmi közünk sincs a némethez – felelt Tari András. – Hiszen bennünket magyar szocialisták tanítottak meg arra, hogy mit csináljunk!
– Igazad van, komám – feleli János bácsi. – Vannak dologkerülő munkások, mesterlegények, tanulatlan emberek, akik dolgozni nem akarnak, hát a szegény nép lázításából élnek. Van egy pár naplopó úr, aki már minden hivatalból kikopott és nincsen más kenyere; van egy pár pénzes ember, aki a szocialistaság által akar hires lenni. Talán hallottátok, hogy a főszocialistának Budapesten több háza van és esztendőnkint ezrekre megy a jövedelme. Hát ha olyan igaz szocialista, miért nem adja fölös jövedelmét a szegény embernek? Ilyeneknek higyjünk? Az efajta népség jár–kel mindenfelé minálunk az országban. Bánják is ők, hogy mi lesz a fölbujtatott néppel, amely ily lelketlen emberek ocsmány hazugságaira bajba keveredik. Ok, mikor jóllaktak és összeszedték a pénzt, elinaltak és másutt ütik föl a sátorfájukat.
Halljátok csak, mit csinált nemrégiben is egyik alföldi város könnyen hivő szegény embereivel a magunkfajtájából támadt szocialista–apostol.
Sokszor mondogatta már nekik, hogy nemsokára eljön az az idő, midőn a grófjuk földjét fölosztják közöttük. Mikor már jól megpuhította őket és elhitték minden szavát, pár hét mulva megint elnézett hozzájuk s bejelentette a nagy örömhírt, hogy harmadnapra ott lesz a mérnök, aki fölméri és fölosztja majd a városbeli szegény emberek közt a gróf földjét. De a költség egy részét már előre el kell vinni a mérnök úrnak, mert máskép nem jön feléjük sem. Minden háztól 4 koronát és 80 fillért kellett tehát összeadni, amit ő majd eljuttat a mérnök úrhoz.
A férfiak, asszonyok néztek és bámultak. Azt gondolták, hogy fele sem tréfa a dolognak, pénz után néztek hát. Ki Ide, ki oda szaladt egy kis kölcsönért, csakhogy ki-teremtse a szükséges pénzt. A jómadár meg szépen összeszedte mindenütt a 4 koronát és 80 fillért a markába nevetett és odább állott. No hát, gondolhatjátok, mekkora lett a haragjuk azoknak, akik a pénznek is, meg a földosztásnak is bottal üthették a nyomát!
Hanem ez még nem minden. Hátra van még a boldogabb vége a botnak. Nem olvastuk vagy nem, hallottuk–e, hogy egy községben annyira fölzúdították a békés lakósságot ezek a gonoszok, hogy fegyver elejbe kerültek a szerencsétlen, könnyen hivő emberek? Máskép már nem lehetett velük birni, hát katonaságot küldtek a nyakukra, s biz ott nem lehetett kitérni a golyó elől, hát egyik–másik eltévelyedett atyánkfia ott is hagyta a fogát.
– Biz ez elég baj, hogy így áll a sorsunk; de hát a szocialisták nem rossz szándékból teszik, amit tesznek, hanem rajtunk akarnak segíteni – mondj a Tapló Gyuri.
– Nem úgy van, Gyuri fiam – feleli János bácsi. Tudod–e, hogy az ő írásaikból mit olvastam még? Azt, hogy ők az Istent is tagadják, fittyet hánynak a hitnek, kigúnyolják– magát szent vallásunkat, gyalázzák papjainkat, kisebbítik elüljáróinkat és mindezt csak azért, hogy ők kerekedhessenek fölül. El akarják törülni a házasságot, a családot; szabad pórázra eresztik a szenvedélyeket; hát ki fog az efajta féktelen néppel birni?
Ugyan mi lenne az emberből, ha szívét a hit világossága el nem töltené, ha papjai, tanítói és elüljárói jóra nem intenék? Hiszen az ember akkor vadállattá lenne.
– Mit kellene tehát tennünk, hogy valahára mégis segíthessünk magunkon? – kérdi Szeplős Jóska. – Mert hiába várunk, sültgalamb nem repül ma a szájába senkinek, sőt a betevő falat kenyérért is meg kell izzadnunk amúgy istenigazában.
– Hát biz így van az, édes fiam. A madár repülésre, az ember munkára van teremtve: Tisztességes munkát meg is áld az Isten. De ha az emberek ismernék az Istent, akkor nem lenne ok a panaszra. A vallásos gazda becsületesen megadná munkásainak bérüket, mert égbekiáltó vétek a megérdemlett bérnek a lehúzása. No de ha a munkás is becsületesen dolgoznék és hű lenne gazdájához, talán sok gazda is megemberelné magát. És ha meggondolnátok, hogy nem ,mind arany, ami fénylik; hogy sok gazdának is meg van ám a gondja, baja, költsége, vesztesége csakúgy, mint a szegénynek: akkor talán nem áhitoznának sokan úgy a másé után.
«Szegények mindig lesznek veletek» – így szólt egyszer az Isten szent Fia. Hát az igaz, hogy amint az ujjunk sem egyforma, azonképpen mi sem lehetünk mindnyájan egy¬ forma állapotban. Az is bizonyos, hogy minden osztozkodás hiábavaló munka lenne. Ha ma osztozkodnának, már holnap nem állanánk egyformán. Mert lenne, aki nem tud gazdálkodni, az a földjét eladná. Lenne dologkerülő, hanyag gazda, aki elmaradna; lenne jó, szorgalmas gazda, aki szerezne; lenne iszákos, kártyás, aki eltékozolná és lenne józan, takarékos, aki megbecsülné; – tehát már másnap vége volna az egyformaságnak. És ha a pazarló újra kö-vetelne tőlünk egy részt, vajon odaadnánk–e neki, amiért éjjel–nappal fáradtunk? Hát mondjátok meg, édes barátaim, hogy nem bolond–e, aki ilyent hirdet és nem bolond–e, aki ilyent elhisz? . . .
Ne akarjatok tehát osztozkodni a más jószágán; amit magatoknak nem kívántok, másnak se tegyétek. Azt pedig tudom, hogy egyitek sem szeretné, ha jószágát más el-venné. Mondok egy történetet. Bizonyos faluban esett meg, hogy az ottani lakósokat is nagyrészt fölbujtogatták szocialisták s a fölbujtogatottak el akarták az uraság kastélyát foglalni.
Darázs Bertók vezérlete alatt meg is indultak a kastély felé. Útközben szemközt jön velük egy falubeli ember, akit jó kedve, tréfás beszédei miatt az egész falu népe szeretett s közönségesen Tréfás Csicsóknak nevezett. Tréfást meglátván Darázs, azt mondá neki: «No, Csicsók öcsém, gyere te is velünk! » – «Hová ?» kérdezé Tréfás. «Az uraság kastélyát elfoglalni, majd neked is adunk benne egy szép cifra szobát.» Tréfás egyet gondolkodott, azután így szólt: «Már én megkövetem Darázs uramat, nem megyek magukkal. Nekem nem kell az a cifra szoba, hisz abban még csak pipázni sem mernék. Én megelégszem Darázs uram házával; menjen, kegyelmed, foglalja el a, kastélyt, én majd azalatt elfoglalom Darázs uram házát». Darázs Bertók meghökkenve mondá: «De öcsém, nem úgy verik a cigányt, az én házamnak hagyj békét, azt magam és magamnak építtettem, nem neked». Mire Tréfás nevetve válaszolt: «Úgy biz; édes Darázs uram, hát hiszen az uraság is magának építtette a kastélyt, nem kegyelmeteknek. Ha tehát kegyelmeteknek szabad elfoglalni a kastélyt, nekem is szinte azzal a jussal szabad elfoglalnom Darázs uram házát». E szavakra Darázs visszafordult a többiek pedig Tréfással nevetkezve, szétoszlottak, Azóta, ha Darázst csúfolni akarják, csak a kastélyba hívják. Azt pedig mindnyájan elismerik, hogy Tréfás Csicsóknak több esze volt az egész falunál.
Ne hallgassatok tehát a konkolyhintőkre, akik szelet vetnek, hogy azután ti vihart arassatok. Segíts magadon, az Isten is megsegít. Lássunk dolog után addig is, amíg a törvény nagyobb segedelmet nyújt majd nekünk. Bízzunk a jó Istenben és ne kerüljük az ő házát, a templomot. Akkor hiszem, hogy az Isten nem hagy el minket. Akit pedig ő el nem hagy, az nem is veszhet el."
________________________________________
Szkennelte: Kiss György, Esztergomban, 2004. június 6.
A könyv amiben ez az olvasmány van Ekker Mária táti tanulóé volt, aki a címlapra ráírta: in Tath an 1908 január. (Ennek már több, mint 100 éve!)
Feltehetően a négy elemi utáni gazdasági iskolák tankönyve, amiben a vallástól, a történelmen át, gazdasági, jogi ismeretek vannak négy évre!!! 462 oldalon.
Mentve: soczialisták.doc fájlba
-------------------------------------------------------------------------------------
Amikor a Jóisten megteremtette a nemzeteket, minden népnek két-két tulajdonságot adott. Sok lett a nép, elhú-zódott a munka, a magyarokra késő este került sor. Amikor a Mindenható megteremtett bennünket, így szólt:
- A magyaroknak az okosságot meg a becsületet adom, és azt, hogy a szocialistákra kell szavazniuk.
- Elnézést Uram! - szólt ekkor Gábriel arkangyal. - Ha jól számolom, a magyaroknak három tulajdonsá-got adtál.
- - A kutyafáját! - mondta az Úr. - Ezt aztán jól elnéztem. De most már vissza nem vonhatom. Hát most mit csináljunk?
- Rövid tanakodás után úgy döntött az Úr, hogy a magyaroknak adott három tulajdonság közül egy emberre csak kettő lehet igaz, a harmadik nem, s maguknak kell választaniuk az alábbiak szerint:
- Ha egy magyar okos és a szocialistákra szavaz - mondó az Úr -, akkor nem lehet becsületes. Ha becsületes és a szocialistákra szavaz, akkor nem lehet okos. Ha pedig okos és becsületes, akkor nem szavazhat a szocialistákra. óvass!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése